Játékszigetről
Üzleteinkben mindig kiemelt figyelmet fordítottunk arra, hogy széles választékot kínáljunk vevőinknek, a minőségi és fejlesztő játékok kínálata mindig fontos szempont számunkra. Képzett eladóink mindig arra törekednek, hogy a sok játék bemutatása által a vevő mindig a kisgyermeknek a legmegfelelőbb játékot tudja kiválasztani kínálatunkból. Ajánlásunknál mindig fő szempont, hogy olyan játékokat mutassunk be, ami fejleszti a gyerekeket, olyan társasjátékokat ajánljunk, amivel a család közösen tud játszani.
Sokszor egy játék a dobozban, nem tudja visszaadni a játék igazi érzetét. Nem jellemző, hogy a játéküzletekben lehetőség lenne kipróbálni az ismeretlen, új játékokat. Általában a gyerekek vágya mindig a kis barát „felhúzhatós autója” vagy az óvodai társasjáték egyike. Miért? Mert azt már volt szerencséje kipróbálni. Ezen elgondolkozva arra jutottunk, hogy egy-egy játékot kibontunk az üzletben és engedjük játszani, kipróbálni az apróságoknak. Ezen kívül persze anyu és apu is meggyőződhet róla, hogy hazaérve is biztosan élvezni fogja a csemetéje a játékot.
Hatalmas sikernek örvendett kezdeményezésünk, így fellelkesülve rendezvények szervezésébe fogtunk. A Millenáris Park Fogadó épületében találtuk meg azt a helyszínt, ahol a családok számára számtalan játékot tudunk a dobozokból kibontani, megmutatni, bemutatni az animátoraink által, hogy mennyire jó játékok léteznek.
A játékok megismerése közben számtalan érdekes programot kínálunk a gyermekeknek. Állandó vendégünk a Buborék együttes, az Apacuka együttes, akiknek koncertjén minden kisgyermek táncra perdül. A gyerekrendezvényeken találkozhatnak a gyerekek a Minimax figurákkal, izgulhatnak, hogy a tombolán vajon az ő választott számuk is ajándékot nyer-e, készítünk arcfestéseket, de akár megszervezzük a szülinapi zsúrt is.
A játékbemutatókon bemutatott játékok mindegyike megtalálható üzleteinkben.
Várjuk Önöket szeretettel Budapesten: Aréna Plaza, Árkád Budapest, Mamut II., Europark, IX. Ferenc krt. 7. Vidéken: Fórum Debrecen, Árkád Győr, Árkád Pécs
|





